A 2010-ben született Instagram az egyik olyan alkalmazás, melynek kis ikonja a legtöbb okostelefon kijelzőjén ott csücsül, főleg, ha a fiatalabb korosztályról van szó. Ez az a kis app a négyzet alakú fotóival és jól eltalált szűrőivel a legtöbb szelfit, kisállatos és #mutimiteszel képet szolgáltatja az utókor számára.
Viszont ahogy ilyenkor tavasszal általában mindenhol, az Instagramon is eljött a frissítések, megújulás ideje. Utoljára tavaly decemberben kapott a program 5 új szűrőt, most tavasszal az app hivatalos blogjának bejelentése szerint pedig úgy döntöttek, hogy további két újítással gazdagítják az alkalmazást, ezek pedig a Color és Fade nevű kreatív eszközök.
A Color segítségével egy plusz színréteget tehetünk a shadows és highlights értékekre, hogy a képeink még különlegesebb hatást keltsenek. Sárga, narancssárga, piros, rózsaszín, lila, kék, cián, és zöld színekkel finomíthatók a fotóink.
A Fade használatával pedig a képeink színein tudunk világosítani, hogy ne legyenek annyira élénkek, harsányak, ami sok esetben kellemes hatás fog majd hozni. Itt is a már jól megszokott százalékos csúszka segítségével tudjuk majd szabályozni az értékeket.
Ugyanis aki sok embert követ, annak nagyon el tudnak veszni egyes emberek képei. Ezt a problémát oldja meg az új funkció, melynek segítségével a számunkra fontos profiloknál beállíthatjuk, hogy kapjunk értesítést arról, ha új képet/videót tesz közzé az illető. Ehhez a felhasználó adatlapján a “Turn on Post Notifications” lehetőséget kell kiválasztanunk.
Te milyen funkciókat hiányolsz még az alkalmazásból?