Változik a CPC definíciója a Facebook-on!

A hirdetők egyre csak özönlenek a Facebookra, hogy elérjék vele saját kitűzött céljaikat, mint például a honlapra való kattintás vagy a webáruház forgalmának növelése. A siker mérése érdekében pedig nem árt tisztában lenni a mutatószámok többségével… Ezért is fontos hír, hogy a napokban változik a Cost-per-click, vagyis a kattintásra jutó költség mérőszám definíciója a Facebookon.

Nézzük előbb meg, hogy mit is jelentett eddig a CPC a Facebookon:

A CPC a hirdetésekre való bárminemű interakciót mérte eddig, vagyis a like-okat, megosztásokat, hozzászólásokat és a kattintásokat.

Innentől viszont csak a következőket méri:

Hogy miért is változott a CPC definíciója?

Ezáltal pontosabb képet kaphatunk a kampányok sikerességéről, hiszen a kizárólag a céljainknak megfelelő tényezőket méri. Azoknak pedig, akik elsősorban a honlapra akarják terelni a felhasználókat, jobban megtérül a hirdetés is.

Az nincs egyértelműen megfogalmazva, de elképzelhető, hogy emiatt változni fognak a hirdetések árai is, vagyis egy kattintások drágábbak lesznek. Igaz, a hirdetőknek még így is megérheti a változás, hiszen csak az olyan kattintásokért kell kifizetniük, amik számukra valós elérést hoznak majd, emellett a hirdetések hatékonyságáról is sokkal valódibb képet kaphatnak.

Tovább a blogra »